Újévi fogadalmak
2010 január 5. | Szerző: F
Először is köszönöm neked Madár. Úgyis szerettem volna menni könyvesboltba, megkeresem mindenképpen!
Szilveszterkor, amikor pezsgővel a kezemben álltam, a másik kezemmel a párom kezét fogtam, és hallgattuk a Himnuszt, én majdnem elsírtam magam, visszagondolva az elmúlt egy évre …Mit fogadtam meg akkor? Mindent, és semmit sem. Hogy miért? Mert ilyenkor általában az ember mit csinál? Nagy buzgón megfogad mindent, amiből aztán semmi nem lesz a legtöbb esetben. Mostanra már az én nagy buzgóságom is lehiggadt és tisztán látom, hogy mit szeretnék magam elé kitűzni célul:
- A páromnak ne harapófogóval kelljen kihúznia belőlem a problémákat, hiszen megtapasztaltam, hogy mennyivel könnyebb, ha egyből elmondom neki, hogy mi bánt, így egyrészt nem fekszünk le haraggal, és erősödik a kapcsolatunk is.
- Munkakeresés, vagyis inkább találás, ehhez nincs nagyon hozzáfűznivalóm.
- Angoltanulás!!!!
- Új ételek megtanulása, és készítése! (Imádok sütni-főzni)
- Természetesen nem maradhat ki egy nő életéből az alakformálás. Igazából ez számomra annyira nem fontos, ezért is került az 5. helyre. Ha elkezdem, annak örülök, ha nem kezdem el, nem dől össze a világ, és nem fogom magam lehordani, hogy nem vagyok képes rá. Egyszerűen nem ez az elsődleges dolog most az életemben.
Azt olvastam valahol, hogy ha elkezdünk valami újat, naponta 3 percet szánjunk rá, és ezt emeljük mindig. Vegyük alapul a mozgást, mert talán ez a legkönnyebb példa: 2-3 napig csak 3 perc mozgás, furán hangzik igaz? De legalább betartjuk, és mire hozzászokunk, már hiányozna, ha nem csinálnánk, így egyre többet akarunk majd mozogni. Azt hiszem, hogy ezt nekem az angoltanulással kellene kezdenem.
Nagyvonalakban ezek az idei tervek, na és persze nagyon sok más is van, de az első hármat- négyet mindenképpen be szeretném tartani!
Ui.: még szilveszterkor mindenki kapott szerencsesütit. Nekem a következő volt benne:
Az élet csodálatos, csak a megfelelő szemüvegen keresztül kell nézni.
Megint boldgoság tölt el, tegnap ahogy kiírtam magamból itt a rosszat, jobban is lettem. Rendet raktam, pakoltam, vacsit csináltam, hogy mire a párom hazaér, rend és tisztaság legyen, és meleg vacsora várja. Jól telt az esténk, tvztünk egymáshoz hozzábújva. Hallottam, ahogy a párom egyre mélyebben szuszog… Gyors fürdés, és aludtunk. Így telt a tegnap este.
Jaj, és még valami: meg szeretnék tanulni 10 ujjal gépelni, normálisan. Azt hiszem ennyi.
Napi gondok…
2010 január 4. | Szerző: F
Igazából írni szerettem volna, de valahogy nem tudok mit. Nem valami jó a kedvem, nem tudom, hogy miért. Na jó, tudom? Megint kattognak a kerekeim…
Plusz egy dolog, amit még nem írtam le: amikor volt a nagy beszélgetésünk, a páromnak elmondtam ugye, hogy belenéztem a telefonjába, és volt benne egy nőről kép. Mondta, hogy azért fényképezte le a nőt ,mert jóban vannak, és mivel a nő lefényképezte a kocsiját, ezért cserébe ő meg a nőt fényképezte le. Hát nem kedves?…
Van nekem is férfi barátom (náluk szilvesztereztünk, házi buli volt, a férfinek van párja, nagyon imádnivaló), viszont azért nem tudom elfogadni, hogy a párom nőkkel barátkozzon, mert tudom, hogy ő nem képes barátkozás szinten megállni, mert ugyanaz lenne, amivel kétszer sikerült megbántania, nem kicsit. Szeretnék hinni abban, hogy képes barátként kezelni egy lányt, de sajnos az eddig tapasztaltak nem ezt mutatták…Ezen kellene valahogy változtatnom, mert sajnos, ha a párom egy nőnemű egyeddel bájcsevelyt folytat, egyből rosszra gondolok.
Ugye milyen nehéz hinni újból, hogy nem fog előfordulni ugyanaz, amit “sikerült” megtapasztalni? Rettentő nehéz abban hinni, hogy nem fordul elő megint, és itt van a gondolat minden nap a fejemben… miért kell ezzel együtt élnem? Miért nem tudom csak úgy kiseperni ezt a gondolatot a fejemből??? Szeretném megérteni, miért tette, talán úgy könnyebb lenne, de ő se tudja, miért tette…. átmegyek a szomszéd nénihez, mert ő biztos tudja…
Kicsit felhergeltem magam, és megint dühös lettem, és megint sírok, ha visszagondolok az egészre, kétszer fordult elő, KÉTSZER!!!! Ez nem hinném, hogy csak baki lenne, mert ha egyszer előfordul…. és az elős után jöttek az ígéretek… mondtam is neki, hoigy inkább ne ígérjen, ha nem tudja betartani…
Amúgy azt vettem észre, hogy a másodikat teljesen másképp kezeltem, mint az előzőt. Az első esetnél, bőgtem és üvöltöttem vele a telefonba, majdhogynem elküldtem a picsába, elnézést a kifejezésért, de tényleg így volt. Akkor nagyon haragudtam. A másodiknál csak egy levelet hagytam, és elmentem. Amikor hívott, akkor pedig próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, persze nem sok sikerrel ment, de mégis jobb volt, mint az elsőnél: nem volt bőgés, a hangomat is sikerült a minimálsira lecsökkenteni. Aztán amikor találkoztunk, és visszajöttünk, akkor nem beszéltem, csak bámultam magam elé, és halkan sírtam mellette, ő pedig egyfolytában törölte le a könnyeimet az arcomról. Az utolsó azt hiszem nagyobb hatással volt rá, mint a telefonba ordibálós. Másképp viselkedett teljesen, tényleg azt láttam rajta, hogy nagyon sajnálja az egészet. A férfiak nem szeretik a hisztit, ez tényleg így van.
Olyan nehéz felidézni ezt, és újból átélni, de valószínűleg itt van a kutya elásva, mert el szeretném érni, hogy ne nagy fájdalmak közepette emlékezzek vissza erre, hanem úgy, hogy igen, voltak gondok, de megoldottuk őket. Sajnos, ez még most nem megy.
A Szexről most az egyszer őszintén…
2010 január 2. | Szerző: F
Madár!
Először is köszönöm neked a jó kívánságot! Hasonló jókat kívánok én is, csak abban, ami számodra okoz nehézséget!
Nos: a szilveszter eszméletlenül jól telt!!!! Életem legjobb szilvesztere volt!!!
A tegnapi nap este nem volt valami jó…. szeretkezni szerettünk volna (ennyita a két hetes stopról…már nagyon kívántuk egymást), de: magához nyúlt (lsd: izgatta magát előttem), ami elvette az egésztől a kedvemet, hogy akkor én miért is vagyok neki… Igaz, nem ez volt az első eset, mert szoktuk így húzni egymást, de valahogy most nem volt olyan hatással rám, úgy érzem túl kevés volt az érintése (mármint, hogy hozzám ér). Ezt követően teljesen “bezárultam”, összekuporodtam, mondtam neki, hogy felöltözök. Ő kérte, hogy hadd feküdjön mellém és várjak egy kicsit, mondjam el, mi a bajom. Nem mondtam el először, mert már írtam neki az említett levélben, hogy úgy érzem, benne csak leginkább a vágy van, és nem érzem szeretkezés közben, hogy szeretne, csak azt, hogy neki az számít, hogy elélvezzen.
Félre értés ne essen: velem is törődik mindig, de úgy érzem, hogy csak izgatás céljából ér hozzám, én pedig sok ideig csak simgatnám, és csókolgatnám, mert szívből teszem, szeretetből, és nem feltétlenül azért, hogy minél hamarabb “elérje a csúcsot”.
Nem mondtam el neki, hogy ez a gondom, megfogtam a kezét, és mondtam neki, hogy megmutatom, mire vágyom. Átmentünk a hálóba, lefektettem a hasára, és finoman simogatni, puszilgatni kezdtem a hátát, mert tudom, hogy ezt nagyon szereti. A sírás kerülgetett már, amikor semmi reakciója nem volt, nem mondta, hogy jól esik neki, stb. Leszálltam róla, mondta, hogy az előbbi miatt, most nem megy neki, elment a kedve. Jaj de jó, gondoltam, ennyit arról, hogy én a szeretetre vágyok a szexben is. Annyira megalázó volt a helyzet, hogy elkezdtek a könnycseppek végig folyni az arcomon. A nappaliba mentem felöltözni, majd fürdeni, utána pedig lefeküdtem. Teljesen sötét volt a lakásban, ő a másik szobában feküdt. Gondolkoztam, hogy mi a fenét csináljak… Kicsit makacskodtam magammal, de úgy döntöttem, nem akarok elaludni úgy, hogy nem jó köztünk valami, vagy haraggal aludjunk egymás mellett. Így átmentem hozzá, sikerült megijesztenem, mert már félig-meddig aludt. Mellé feküdtem, jól hozzábújtam. Megkérdeztem, hogy átjönne- e velem a másik szobába. Azt mondta, persze. Megmutattam neki még egyszer, hogy mire vágyok. Beszélgetni kezdtünk, és megbeszéltük, hogy mi is a problémám.
Örülök neki, hogy nem makacskodtam úgy, mint szoktam, és átgondoltam, hogy mit is kéne csinálni, nem megsértődve maradni, és rossz érzéssel aludni egymás mellett.
Boldog vagyok, hogy képes vagyok engedni magamból, boldog vagyok, hogy ő van nekem, boldog vagyok, hogy meg szeretné beszélni a problémáimat, kíváncsi rájuk. Nyilván nem kérdezte volna meg többször is, hogy mi a baj, mit csinált, vagy nem csinált rosszul, ha nem érdekelné, és nem szeretne rajta változtatni.
Nem messze ül tőlem, és nagyon várom, hogy végre ágyba bújjunk (nem lesz szex, ezt már most tudom 🙂 ), hanem csak, hogy érezzem a finom bőrét, a teste melegségét, és a fürdés utáni illatát. Szeretem.
Hogy is történt?
2009 december 28. | Szerző: F
Nos, akkor bővebben a helyzetről: már nem is emlékszek pontosan, melyik nap volt. Feküdtünk az ágyban, reggel volt -e vagy este, már erre sem emlékszem.
Odafordultam hozzá, és mondtam, hogy szeretnék beszélni kettőnkről, a kapcsolatunkól és a levélről, vagyis ha van kérdése tegye fel nyugodtan.
A levélben leírtam, hogy egyszerűen elegem van a megfelelésből, abból, hogy mindenhonnan azt halljuk, hogy hiper-szuper-mega nőnek kell lenni, hogy el ne hagyjanak minket. Mondtam neki, hogy nem akarok házi tündér lenni, nem akarok szexistennő lenni az ágyban, nem akarok konhyatündér lenni, ha azt megfelelési kényszerből kell csinálnom. Mondta, hogy ő soha nem várta el tőlem. Mondtam neki, hogy azért valamilyen szinten mégis csak elvárod.
Feljött a szó a régebbi dologról, amit kétszer megtett. Mondtam, hogy nagyon nehéz azzal együtt élni nap, mint nap, hogy vajon mikor fogja megtenni újra. Ekkor már sírtam. A levélben a sírásra külön kitértem, hogy ha ezekről beszélni fogunk, készüljön fel, hogy sírni fogok. Nem azért, mert annyira sírni akarok, hanem mert így oldom a feszltséget, és amolyan érzelmi sírás ez. Magához ölelet, nagyon szorosan, és azt mondta ne haragudjak rá. Mondtam neki, hogy az végülis nem az ő hibája, hogy én nem tudom megemészteni, ami történt. Mondta, hogy oké, de ő váltotta ki ezt.
Kicsit ismét átéltem az elmúlt dolgokat, és mondtam neki, hogy legszívesebben azt mondanám most, hogy legyen vége, de tudom, hogy csak a harag és a düh mondatná velem, semmi más. Átöleltem, jól hozzá bújtam.
3 variációt írtam amúgy, 3 különböző levelet. Ő azt találta meg, amiben részletesebben kitértem a problémákra, hogyha egy másik nőt meglátok, egyből azt gondolom, hogy vele boldogabb lenne, és hogy biztos jobban tetszik neki. Ezt elmondta nekem, hogy elolvasta. Én elmondtam a turkálást, és azt is, hogy belenéztem a telefonjába. Természetesen odaadtam az enyémet, hogy nézzen bele. A reakciója az volt, amit vártam: nem nézett bele. Továbbá megemlítettem a képeket a gépen, mondta, hogy már ki akarta írni, és nem gondolta, hogy engem zavar. Végülis a képek annyira nem zavarnak, csak a tartalom. Olyan boldog mindegyik képen az exével. Mondtam neki, oké, nyilván a rossz helyzetek nem lettek lefényképezve, de akkor se tudom elhinni, hogy ennyire megromlott a kapcsolatuk. Azt mondta, hogy pedig de.
Szóval tényleg mindent a-tól z-ig átbeszéltünk, volt sírás, nevetés, kis szomorkodás, de már tud minden problémámról.
Megkérdeztem tőle, hogy miből érzi azt, hogy én szeretem, és mit vár el a kapcsolatunktól. Ami kicsit rosszul esett, hogy ő nem kérdezett vissza.
Annyira kértem meg, hogy szeretném, ha nem lenne közöttünk szeretkezés semmilyen fajtája, kb. 2 hétig. A szexszel kapcsolatos gondokat ide nem írnám le, mert az túl intim lenne, ezért van ez a kis kihágás. Mondtam neki, hogy nyugodtan vegye kezelésbe magát. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ha maga aktus nincs is, akkor ott vannak még egyéb örömszerzési fajták. Erre se térnék ki részletesebben, hogy miért így van. Így kértem, és nagyon jól esett, hogy elfogadta, és szeretné ő is, ha meggyógyulnék.
Észrevettem, hogy teljesen másképp viszonyul hozzám: jobban bújik, mellettem akar lenni, sokszor hozzám szeretne érni, és ez jó érzés. A részemről is így van természetesen. Szeretem.
Tegnap este feküdtünk az ágyban, már lámpaoltás után voltunk. Annyit kérdeztem tőle, hogy: ugye tudod, hogy milyen boldog élet vár ránk? Elmosolyodott magához ölelt, és csak annyit mondott: nagyon szeretlek.
Ha belegondolok, tényleg egy boldog élet vár ránk, amin mindketten szorgosan dolgoznunk kell. Minden rajtunk múlik.
Azt természetesen nem mondom, hogy ezentúl mézes-mázos, rózsaszínbuborékos lesz az élet, ohh szó sincs erről. Még csak ezután jön a java, mert minden csoda 3 napig tart. A célom az, hogy ezt az állapotot minél tovább megőrizzem.
2009 december 28. | Szerző: F
Vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen írok le…
Nem tudok most sokat írni, talán majd holnap, vagy azután, de:
Ugye írtam már, hogy leírtam neki a gondjaimat, elolvasta, meg is beszéltük. Sőt, megtalálta a levelem egy másik (szókimondóbb) változatát, és azt is elolvasta, pedig kidobtam a kukába. Igaz nem a konyhaiba, hanem csak olyanba, ahol papírok vannak, gondolom kíváncsi volt…
Megbeszéltünk mindent, tud már minden problémámról.
2009 december 24. | Szerző: F
Szia Madár! Örülök, hogy folyamatos olvasóm lettél!
Szerelem? Van.
Amikre nem válaszoltam, nem véletlenül tettem, úgy érzem, hogy ez már túl magánügy, és elhiszem, hogy így ködös a kép számodra, de számomra nem. Az angliai lehetőséget már nyáron felajánlották, nincs összefüggésben a kettő ködössége 🙂
Én kértem. Szinte mindent eltett, leszámítva, amit írtam az előző bejegyzésben.
Annyira jó, hogy rákérdeztél, hogy hasonlítok -e az exére, mert tudod én egyfolytában azt látom, hogy igen. Aztán szép lassan rájöttem, hogy egyáltalán nem. Hajszínben hasonlítunk, és ennyi, és még az érdeklődéis körünk hasonló egy dologban. Más testalkat, más felfogás. Ami még közös a féltékenység. Mondta a párom, hogy az exe is féltékeny volt, és lám, én is mi vagyok? Féltékeny. A páromat ismerve most már, el tudom képzelni, hogy az ex is miért lehetett féltékeny. A párom túl játszmázós ember. Ezt már mondtam neki többször is, de nem hiszi el. Ha én csinálok x rossz dolgot, akkor ő igyekszik visszaadni: amikor megtörtént a második rossz dolog, amitől ilyen lettem, az is kis bosszú volt…
Elhatároztam, hogy ma mindenképpen beszélnünk kell, valamit muszáj csinálnom ezzel a kapcsolattal, mert nem érzem jól magam (testileg se, folyamatosan beteg vagyok, nemi értelemben. Nem nemi beteg vagyok, de ahhoz van köze.) Amikor szakítottunk egyszer a párommal, akkor el is múlt a betegségem. Összejöttünk, és újból kiújúlt… azért ez nem véletlen, ugye?
Megjött, hogy úgy most megyek. Később igyekszek lenni, és válaszolni mindenre.
2009 december 22. | Szerző: F
Igen, szerettem, és úgy érzem, most is szeretem, csak ha egyszer elkezdek agyalni… ez lesz belőle. Meg nem mellékes, hogy amit tett… Kétszer is… Nehéz hinni abban, hogy többet nem fordul elő. Ezért lettem ilyen, vagyis nem az miatt, amit tett, hanem az miatt, mert nem tudtam feldolgozni.
Hogy ő szerelmes -e? Tőle kellene megkérdezni. Nekem azt mondja, igen, de elhinni nem tudom.
Az a probléma leginkább, hogy az exével való kapcsolata van előttem, és úgy vagyok vele, ha azokat a dolgokat megtette vele, én miért lennék kivétel? Ezt egyszerűen sehogy nem tudom kiverni a kis fejemből. Másrészt a lakásban vannak emlékei az exről, a számítógép tele van a közös fényképeikkel. Nem azt mondom, hogy törölje őket, hiszen a múltja, csak tenné olyan helyre, ahol én nem látom őket. Ugyanígy az exes tárgyak a lakásban. Felém ezzel azt mutatja, nincs túl az exén. Nem szeretném leírni, hogy milyen tárgy van elég feltűnő helyen, de meghatározó volt az ex és az ő életében, egy nagyon hangsúlyos emlék az életük egy döntésében. Ez nekem nagyon rosszul esik.
2009 december 22. | Szerző: F
Még valami, ami lemaradt: azt hiszem félek őszintének lenni, és félek őszintén beszélni a problémáimról. Ha elmondok neki mindent, nem lesz mibe kapaszkodnom, és ismét sebezhető leszek, lehet ismét úgy megbánt a tetteivel, hogy azt soha nem tudom kiheverni.
2009 december 22. | Szerző: F
Jaj Madár… annyira igazad van… egyszerűen képtelen vagyok saját magamra koncentrálni, ideig-óráig megy, de aztán nem. Ehhez már nincs erőm úgy érzem. Emlékszel, amit javasoltál? Hogy írjam le papírra a problémáimat és adjam oda neki? Leírtam, odaadtam, de amikor rá akart kérdezni, akkor mondtam neki, hogy most ne beszéljünk róla. Amikor tegnap én kérdeztem rá, hogy van e valami kérdése a levéllel kapcsolatban, ő mondta, hogy nem szeretne róla beszélni. Úgyhogy, ma remélem végre közözösen meg akarjuk beszélni. Rákérdezek és várom a reakcióit.
Lenne lehetőségem kimenni Angliába. Tegnap ezt szintén elmondtam neki. Rákérdeztem, mit szólna, ha kimennék. Oldalra nézett, volt egy pár másodperc kiesés, nyelt egy nagyot, visszanézett rám és annyit mondott: menjél, ha akarsz. Őt még soha nem láttam sírni, de mintha egy kicsit a szeme elhomályosodott volna. Ha nem is volt homályosodás, a szeme elárult mindent: nagyon szomorú volt.
Egyelőre itt tartunk.
Gizike! Nem igazán értem, amit kérdezni szeretnél. Hogy a mostani helyzetben is megtenné e azt, amikor se veled se nélküled kapcsolatunk volt? Ha ez a kérdés, akkor annyit tudok írni, fogalmam sincs, már nem tudok semmit se… Nem tudom, hogy én mit akarok, nem tudom, hogy ő mit akar. Egyedül szeretnék lenni egy kicsit, kizökkenni ezekből a hétköznapokból, és jó messzire menni. Anglia pont jókor jött, vagyis jönne… még nem tudom, hogy kimegyek -e. 25-e után kapok tájékoztatást arról, ami kérdés érdekel (szállás, munka, hely, mikor indulnánk).
Úgy érzem magam, mintha kicsit meghaltam volna most, vagyis a szívem. Fáj, egyszerűen fáj. Nem akarom egyrészt elhinni, hogy így feladom, de küzdeni sincs már több erőm. Ha mindig elhatározom magam, akkor talán, ha egy hétig tart, és minden kezdődik előről. Ebbe már belefáradtam.
Ahogy Madár, te is írtad, tele vagyok félelmekkel, és igen, nem vagyok képes magammal foglalkozni. Talán félek megismerni saját magamat? Félek attól, ha megismerem magam, akkor talán nem fog kelleni a párom, mert rájövök, hogy nélküle is tudok élni, és a szenvedés egymás mellett már felesleges? Igen, azt hiszem, ettől félek a legjobban.
2010 január 9. | Szerző: F
Szomorú voltam egy kicsit, kicsit nagyon, de olvastam egy bejegyzést, ami erőt adott.
Nem szabad feladnom, soha, de soha nem szabad.
Azt vettem észre, hogy minden fajta erőfeszítések nélkül várok változást, idő előtt feladom, és türelmetlenek vagyok.
Most nem szeretném feladni, főleg, ha eddig eljutottam.
Tudom, hogy meg tudom csinálni, elképzeltem magamnak egy életet, ami nem úgy alakul, ahogy szeretném, de ez nem feltétlenül jelent rosszat. Mindig az adott helyzetből kell kihoznom a legjobbat.
Ezt a bejegyzést elmentettem piszkozatba, elszaladtam zuhanyozni, mentem ki az előszobába, és találtam egy talán gyereksálat (?). Tegnap még fel sem tűnt, mert hazaestem, vacsoráztam, zuhanyoztam, aludni mentem. Nagyságából ítélve, felnőtt sál nem lehet, a páromnak nincs sála, tegnap nem voltam itthon egész nap (értsd: reggel elmentem, este 10 körül értem haza). A kocsiban is feltűnt, hogy ült valaki, vizes volt a lábszőnyeg, ami műanyagból van…Tegnap késő délután, talán már este volt, hívott, hogy ma menne focizni.. Gyanakodnom kéne? Nem teszem. Miért? Ahogy nemféltékeny írta: az ő élete, élje, ahogy akarja. Most ebben a pillanatban úgy érzem, soha nem fogok bízni benne. Tegnap este nagyon elgondolkoztam rajta, hogy nincs értelme együtt lenni, mert nálam ezek a hangulatingadozások, ezek a dolgok, az őrületbe kergetnek csak. Egyszerűen nem tudok bízni. Megpróbáltam, nem megy, ez van. Nem lenne szabad feladnom, ahogy az elején is írtam, de akkor még nem találtam meg a sálat. Nem lenne szabad feladnom? Ugyan mit? Magamat? Az elképzeléseimet? A harcot? Jó az, ha harcolni kell egy kapcsolatban? Kell -e egyáltalán harcolni? Olyan sokat kérek, ha őszinteséget várok? De ha őszinteséget kapok, már azt se tudom elhinni, van így értelme? Van egyáltalán értelme az egésznek? Jó így, ha méár egy sál ilyen összeesküvés-elméletet vált ki belőlem? Napok óta úgy érzem, hogy megcsal. Ha meg is csal, miért nem hagy el? Egyáltalán én miért nem hagyom el? Lenne hova mennem, a pénz se jelentene problémát… akkor miért nem? Miért szeretnek a nők szenvedni? Miért bíznak folyton valamiben? Miért nem tudok érzéketlen lenni? Miért nem lehet megoldani, hogy ne legyen szívem, se emlékeim? Miért fáj még mindig ennyire…?
Oldal ajánlása emailben
X