“Nagyon” jó…
2010 január 19. | Szerző: F |
Kint ülök a konyhában és tvzek.. egyedül…
Összevesztünk. Vagy nem is tudom.
Pedig jönni akartam dicsekedni, sőt, el is dicsekszek vele, de most valahogy nem tudok erre a jóra gondolni az elmúlt fél óra miatt..
Ugye, elkezdtem magamat, a gondolataimat megváltoztatni, és be kell, hogy lássam, nagyon jól haladok (haladtam?). El sem tudtam képzelni, hogy saját magamat boldoggá tudom tenni a gondalataimmal, minden más nélkül. Értsd: nem azt tett boldoggá, hogy veszek valamit, egy jó dflm, egy jó könyv, hanem ÉN boldoggá tettem SAJÁT MAGAMAT a GONDOLATAIMMAL!!!! Ez lehet másnál nem nagy szó, de nálam… hatalamas 🙂 Olyan érzésem volt, amit magamnak még soha nem okoztam: boldog voltam, ami átjárta az összes porcikámat, boldog voltam, hogy saját magamnak boldogságot tudtam okozni, képes voltam a saját gondolataimat úgy megváltoztatni, hogy boldoggá tudjam tenni magam. Ez volt, ha jól emlékszem tegnap előtt talán.
Most meg: amióta elkezdtem dolgozni, alig látjuk a párommal egymást… A gondom az, hogy neki most minden más fontosabb lett, mint én. Körülbelül minden este annyira találkoztunk, ameddig felszedett autóval, megvacsiztunk, és ennyi. Mentem fürdeni, aztán az ágyba, ő pedig tanult, mert vizsgája volt. Ezzel nincs is gond, megértem. Sikerült amúgy a vizsgája, vettem is neki könyvet, nagyon örült neki 🙂 A gondok most már kb. úgy 45 perce kezdődtek. Ma lett volna este időnk egymásra, mert neki már nem kell tanulnia, én holnap csak estére megyek dolgozni, mert leltározás lesz. Azt hittem lesz bújás, szeretgetés, ő már nem is tudom mióta nem okozott nekem szexuális értelemben örömöt. Feküdtünk a nappaliban, össze voltunk bújva, kérdezi mennyi az idő, mert megy focit nézni. Este 10-kor a foci fontosabb, minthogy végre együtt töltsünk nyugodtan egy kis időt, amikor ő is tudjs, hogy kevesidő jut egymára mostanában, hiszen ő mondta nekem…Természetesen rosszul esett, annak ellenére, hogy én is szeretem a focit, mindig együtt nézzük, de nem hiszem el, hogy nem lehet kihagyni most az egyszer.
Hát ennyit az estéről…
ui.: nem mellesleg nagyon kívánom, testileg, lelkileg egyaránt….
Madár, később reagálok, ha nem gond, arra, amit írtál.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nem probléma, ha később válaszolsz, természetesen.
Saját gondolatokkal boldoggá tenni magunkat, ezt így még nem hallottam. Jól hangzik. Ezt kifejthetnéd. Én nem szakszerűen meditálok, csak úgy, ahogy jólesik, ezért nyilván nem értem ezeket a kifejezéseket. Már, ha meditációs. Én inkább azt mondanám: álmodozok, beleélem magam valamibe, átlényegülök, átadom magam egy érzésnek, a szeretetnek, szerelemnek leginkább, mert ez a legnehezebb, félelem nélkül vállalni..Az emberek jó része még azt se meri vállalni pl., hogy szeret vagy nem egy ételt, hogy ne bántsák, inkább arra mondja, hogy szereti, amit az, akinek meg akar felelni..
Azt szerettem volna mondani, hogy szerintem el kéne menned egy pszichológushoz. Sokat olvastam pszichológia témában és ez ilyen mérvű féltékenység már önállóan, könyvekből, bloggal nem gyógyítható. És bármilyen meglepő, nem is a féltékenység a fő gond…
Klotildmatild! (jó nyelvtörő neved van, összeakad a nyelvem tőle)
Akkor, mi a gond, csak a lényeget nem írtad le! Ne csigázz!
Hát izé, mi más lenne, mint a hatalmas önbizalomhiány, a “mindig mindenkinek” megfelelnivágyás, az önismeret hiánya, a sírás, gyengeség mögötti harag és agresszió és ehhez hasonlók. Pontosan azért én sem tudom, hiszen minden ember más és más, no meg nem vagyok pszichológus.