Hogy is történt?

2009 december 28. | Szerző: F |

Nos, akkor bővebben a helyzetről: már nem is emlékszek pontosan, melyik nap volt. Feküdtünk az ágyban, reggel volt -e vagy este, már erre sem emlékszem.

Odafordultam hozzá, és mondtam, hogy szeretnék beszélni kettőnkről, a kapcsolatunkól és a levélről, vagyis ha van kérdése tegye fel nyugodtan.

A levélben leírtam, hogy egyszerűen elegem van a megfelelésből, abból, hogy mindenhonnan azt halljuk, hogy hiper-szuper-mega nőnek kell lenni, hogy el ne hagyjanak minket. Mondtam neki, hogy nem akarok házi tündér lenni, nem akarok szexistennő lenni az ágyban, nem akarok konhyatündér lenni, ha azt megfelelési kényszerből kell csinálnom. Mondta, hogy ő soha nem várta el tőlem. Mondtam neki, hogy azért valamilyen szinten  mégis csak elvárod. 

Feljött a szó a régebbi dologról, amit kétszer megtett. Mondtam, hogy nagyon nehéz azzal együtt élni nap, mint nap, hogy vajon mikor fogja megtenni újra. Ekkor már sírtam. A levélben a sírásra külön kitértem, hogy ha ezekről beszélni fogunk, készüljön fel, hogy sírni fogok. Nem azért, mert annyira sírni akarok, hanem mert így oldom a feszltséget, és amolyan érzelmi sírás ez. Magához ölelet, nagyon szorosan, és azt mondta ne haragudjak rá. Mondtam neki, hogy az végülis nem az ő hibája, hogy én nem tudom megemészteni, ami történt. Mondta, hogy oké, de ő váltotta ki ezt.

Kicsit ismét átéltem az elmúlt dolgokat, és mondtam neki, hogy legszívesebben azt mondanám most, hogy legyen vége, de tudom, hogy csak a harag és a düh mondatná velem, semmi más. Átöleltem, jól hozzá bújtam.

3 variációt írtam amúgy, 3 különböző levelet. Ő azt találta meg, amiben részletesebben kitértem a problémákra, hogyha egy másik nőt meglátok, egyből azt gondolom, hogy vele boldogabb lenne, és hogy biztos jobban tetszik neki. Ezt elmondta nekem, hogy elolvasta. Én elmondtam a turkálást, és azt is, hogy belenéztem a telefonjába. Természetesen odaadtam az enyémet, hogy nézzen bele. A reakciója az volt, amit vártam: nem nézett bele. Továbbá megemlítettem a képeket a gépen, mondta, hogy már ki akarta írni, és nem gondolta, hogy engem zavar. Végülis a képek annyira nem zavarnak, csak a tartalom. Olyan boldog mindegyik képen az exével. Mondtam neki, oké, nyilván a rossz helyzetek nem lettek lefényképezve, de akkor se tudom elhinni, hogy ennyire megromlott a kapcsolatuk. Azt mondta, hogy pedig de.

Szóval tényleg mindent a-tól z-ig átbeszéltünk, volt sírás, nevetés, kis szomorkodás, de már tud minden problémámról.

Megkérdeztem tőle, hogy miből érzi azt, hogy én szeretem, és mit vár el a kapcsolatunktól. Ami kicsit rosszul esett, hogy ő nem kérdezett vissza.

Annyira kértem meg, hogy szeretném, ha nem lenne közöttünk szeretkezés semmilyen fajtája, kb. 2 hétig. A szexszel kapcsolatos gondokat ide nem írnám le, mert az túl intim lenne, ezért van ez a kis kihágás. Mondtam neki, hogy nyugodtan vegye kezelésbe magát. Nyilván felmerül a kérdés, hogy ha maga aktus nincs is, akkor ott vannak még egyéb örömszerzési  fajták. Erre se térnék ki részletesebben, hogy miért így van. Így kértem, és nagyon jól esett, hogy elfogadta, és szeretné ő is, ha meggyógyulnék.

Észrevettem, hogy teljesen másképp viszonyul hozzám: jobban bújik, mellettem akar lenni, sokszor hozzám szeretne érni, és ez jó érzés. A részemről is így van természetesen. Szeretem.

Tegnap este feküdtünk az ágyban, már lámpaoltás után voltunk. Annyit kérdeztem tőle, hogy: ugye tudod, hogy milyen boldog élet vár ránk? Elmosolyodott magához ölelt, és csak annyit mondott: nagyon szeretlek.

Ha belegondolok, tényleg egy boldog élet vár ránk, amin mindketten szorgosan dolgoznunk kell. Minden rajtunk múlik.

Azt természetesen nem mondom, hogy ezentúl mézes-mázos, rózsaszínbuborékos lesz az élet, ohh szó sincs erről. Még csak ezután jön a java, mert minden csoda 3 napig tart. A célom az, hogy ezt az állapotot minél tovább megőrizzem.