2009 december 22. | Szerző: F |

 Jaj Madár… annyira igazad van… egyszerűen képtelen vagyok saját magamra koncentrálni, ideig-óráig megy, de aztán nem. Ehhez már nincs erőm úgy érzem. Emlékszel, amit javasoltál? Hogy írjam le papírra a problémáimat és adjam oda neki? Leírtam, odaadtam, de amikor rá akart kérdezni, akkor mondtam neki, hogy most ne beszéljünk róla. Amikor tegnap én kérdeztem rá, hogy van e valami kérdése a levéllel kapcsolatban, ő mondta, hogy nem szeretne róla beszélni. Úgyhogy, ma remélem végre közözösen meg akarjuk beszélni. Rákérdezek és várom a reakcióit.

Lenne lehetőségem kimenni Angliába. Tegnap ezt szintén elmondtam neki. Rákérdeztem, mit szólna, ha kimennék. Oldalra nézett, volt egy pár másodperc kiesés, nyelt egy nagyot, visszanézett rám és annyit mondott: menjél, ha akarsz. Őt még soha nem láttam sírni, de mintha egy kicsit a szeme elhomályosodott volna. Ha nem is volt homályosodás, a szeme elárult mindent: nagyon szomorú volt.

Egyelőre itt tartunk.

Gizike! Nem igazán értem, amit kérdezni szeretnél. Hogy a mostani helyzetben is megtenné e azt, amikor se veled se nélküled kapcsolatunk volt? Ha ez a kérdés, akkor annyit tudok írni, fogalmam sincs, már nem tudok semmit se… Nem tudom, hogy én mit akarok, nem tudom, hogy ő mit akar. Egyedül szeretnék lenni egy kicsit, kizökkenni ezekből a hétköznapokból, és jó messzire menni. Anglia pont jókor jött, vagyis jönne… még nem tudom, hogy kimegyek -e. 25-e után kapok tájékoztatást arról, ami kérdés érdekel (szállás, munka, hely, mikor indulnánk).

 

Úgy érzem magam, mintha kicsit meghaltam volna most, vagyis a szívem. Fáj, egyszerűen fáj. Nem akarom egyrészt elhinni, hogy így feladom, de küzdeni sincs már több erőm. Ha mindig elhatározom magam, akkor talán, ha egy hétig tart, és minden kezdődik előről. Ebbe már belefáradtam.

Ahogy Madár, te is írtad, tele vagyok félelmekkel, és igen, nem vagyok képes magammal foglalkozni. Talán félek megismerni saját magamat? Félek attól, ha megismerem magam, akkor talán nem fog kelleni a párom, mert rájövök, hogy nélküle is tudok élni, és a szenvedés egymás mellett már felesleges? Igen, azt hiszem, ettől félek a legjobban.