2009 november 28. | Szerző: F |

 

Rákérdeztem a páromnál az ülésre, agyaltam természetesen, hogy megkérdezzem, ne kérdezzem, és hipp-hopp, azon kaptam magam, hogy már rá is kérdeztem. Elhiszem neki, amit mondott. Meg kell előlegeznem a bizalmat, mert ez nélkül vakvágány az egész.

Megkérdeztem, hogy zavarná –e, ha fogynék. Mondta, hogy nem, de szerinte már így is jó vagyok. Ha viszont fogyni szeretnék, akkor fogyjak, a lényeg, hogy érezzem, jól magam a bőrömben.

A konyhában ülök, kérdezte, hogy szabad jönnie, mert tudja, hogy van blogom, elmondtam neki, szóval már semmi titkom nincs előtte. Na jó, annyi, hogy nem tudja, hol van, és mi a neve, de ennyi titok kell is, igaz?

Ma este külön esténk volt, ami annyit jelent, hogy ő beült a számítógép elé a nappaliban, én pedig a konyhában a laptop elé, és mindenki azt csinált, amit akart.

Ma annyi esett rosszul, hogygyedül volt a szobába, bementem, ő egyből letette a telefont, ahogy meglátott, és a párnákat kezdte rendezni. Miért kell letenni, ha én bemegyek? Akkor is nyomogathatja nyugodtan, igaz, elkezdenék agyalni, de az már legyen az én bajom, hogy ilyen süsü vagyok.

Madár!

Általában, ha én rákérdezek, hogy mi a baj, ő el szokta mondani, és mondja is. Bár az lenne a legjobb, ha magától mondaná.

Dicséretes igen, azt hiszem, nem túlzok, ha azt írom, muszáj változtatnom, így nem lehet élni, és ki akarna egy ilyen nővel élni? Tudod, milyen fájó és lehangoló ezt írni magamról? De be kell látni, ez van, ezen kell változtatni.

Nem tudom, hogy a féltékenységem, el fog –e múlni, teljesen nyilván nem fog, de enyhülni biztosan fog. Előre attól félek, hogy mi van, ha visszaesek, bár ez is csak rajtam múlik, ahogy a saját életem is. Ez az én „próbám” jelenleg.

Az igazat megvallva, én is zsarnok érzem magam, még most is. Rájöttem, hogy túlontúl önző vagyok vele szemben, mindenről tudni akarnék, akármit csinál, akármit tesz. Tegnap például a szomszéd nő miatt lettem féltékeny, mert leállt vele bájcsevegni.

Nem vártam pár nap alatt hatalmas változásokat, és most kell belátnom, nem is lesz egy fáklyásmenet, csak azt hittem, hogy azért ilyen dolog nem vált ki belőlem féltékenységet, és erre tessék.

Én úgy érzem, betegesen féltékeny vagyok. Nyilván nem írok le mindent, ami a nap 24 órájában történt, de tudom magamról, hogy még a „beteges” kategóriába tartozok.