Tegnap este
2009 november 23. | Szerző: F |
A reggel hogy máshogy kezdődhetett volna, mint átvizsgáltam a laptopját….
Számomra ezek már tényleg olyan dolgok, amiket ha nem csinálnék, beleőrülnék.
Tegnap már írtam, hogy ez a kapcsolat előtt, volt egy férfi. Igazából nem is kapcsolat volt, 2 hónapig tartott, a neten ismertük meg egymást. Mindössze kétszer vagy háromszor találkoztunk, itt jött elő bennem a féltékenység nagyon. Nem tudom, hogy miért, nem tudom, hogyan.
Minden kis apró dologra már azt hiszem, hogy a párom megcsal: A függöny miért úgy áll? Miért vágta le a körmét? Miért nem előttem? A telefonja még nem úgy állt, amikor elmentem itthonról.
Eszembe vannak azok a dolgok, hogy addig akár hívhatták is, ameddig én nem voltam itthon, a körmét mindenki akkor vágja, ha már túl hosszú, a függöny, hát arra nem tudok magyarázatot adni.
Minden féltékenységemre van egy válasz az eszemmel, a fejemben, de egyszerűen nem tudok ezekre koncentrálni.
Elgondolkoztam, hogy mennyire bízok magamban: igazából semennyire.
Valószínűleg azért vannak ezek bennem, mert félek, hogy megint megtörténik ugyanaz, mint korábban, és már nem tartom magam elég jónak, hogy biztos én kellek neki, biztos elég jó vagyok.
Viszont mindig, ahogy ezeket felismerem, megint a kérdés: ha már felismertem ezt, hogyan változtassak? Vannak barátaim, akikkel el szoktam járni, ki szoktam mozdulni itthonról. A tegnapi nap nagyon jó volt, leszámítva az estét, mert összevesztünk.
Le se írom, hogy min vesztünk össze, mert én 10 perc alatt gyártottam egy összeesküvés elméletet, és természetesen ahhoz a régi dologhoz jutottam vissza… Annyit kérdeztem, hogy miért kellett? A reakció, nem tudom. Nagyon jó, akkor én tudjam? Azt mondta, nincs rá magyarázat, egyszerűen nem tudja. Mondtam neki, hogy olyan nincs, hogy nem tudom. Túl gyáva ahhoz, hogy elmondja, miért tette? Azt mondta, nem, egyszerűen nem tudja, hogy miért csinálta, és hogy szeret engem. Vacsora után elmentem itthonról egy órát sétálni. 20 perc után hívott, hogy hol vagyok, jól vagyok –e, hol vagyok, kell menni értem? Mondtam, hogy jól vagyok, majd megyek, és valamerre vagyok.
Már az ajtóban várt, amikor nyitottam ki a bejárati ajtót. Mondtam neki, hogy haragszom rá.
És itt most gondolkodok el, hogy nem is rá kéne haragudnom, hanem saját magamra. Elszúrtam egy nagyon jó napot (megint) a féltékenységemmel. Habár egy része nem féltékenység, hanem megtörtént dolog, amit nem tudok megemészteni. Ebből következően indul el a féltékenység, de ha a múltra gondolok, vele kapcsolatban mindig is féltékeny voltam (még olyan természetes féltékenység), de ennyire nem. Az ilyen fokú féltékenység csak a rossz dolog óta van, és a mindent átnézés is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nagyon durva! Nem leugatásnak szánom. Ha kiderül, hogy becsaptak és valós ok húzódik meg mögötte, akkor létrejöhet a féltékenység érzése. Ha nem tudod elfelejteni a téged ért sérelmeket, talán mégsem szereted. Melletted van, veled él, téged szeret. Az írásodból kitűnik, hogy aggódik is érted. Sürgősen gondold át, mennyire fontos neked, mert normális ember ezt nem bírja sokáig. Képzeld magad fordított helyzetbe. Nem kell mindig, mindent megmagyarázni. Titkok nélkül unalmas lenne az élet. Fűszerek nélkül az étel is íztelen. A családodban előfordult már hasonló eset?
Én úgy látom, hogy itt már nem sok bizalom van. Nem tudsz neki megbocsátani, nem tudod elfelejteni. Mitől lennél elégedett, ha reggel felcsatolná a kis kamerát és egyetlen percre le se venné, és aztán majd este együtt megnéznétek, hogy mit csinált egész nap?
És ha találnál újabb bizonyítékokat, akkor lenne elég erőd elhagyni? Okod? Engem egy ilyen pofáraesés ébresztett rá, hogy teljes ember vagyok, egymagamban is, magányosan és egyedül is. És van aki ekkor is szeret. Én. Szeretem magam, annyira, hogy nem kínzom magam, csakhogy valaki mellett legyek, aki nem akar engem ugyanannyira. Talán neked is valami ilyen kellene. Vagy olyan módon, hogy hagyod a forrást, ami rossz érzést vált ki belőled, vagy elhiszed, hogy nem fog többé előfordulni, mert egyszerűen nem olyan vagy, akivel ez megtörténik, akkor az csak az ő hibája lesz.
Látom, a bibliás dolog még túl korai neked, de eszembe jutott még valami. Van egy ismerősünk, betegesen, őrülten féltékeny, hisztérikusan, pszichiátriai eset, MÁR ÉLETVESZÉLYES IS, KÉSSEL HADONÁSZIK RÉGÓTA. NE JUSS IDÁIG! Arra jöttem rá,–mivel ő háztartásbeli régóta, de mindig is szeretett eljárni dolgozni fiatal korában,–hogy az a baja, hogy UNATKOZIK! NEM TUDJA MAGÁT ELFOGLALNI VALAMI ŐT IGAZÁN ÉRDEKLŐ HOBBIVAL, ELFOGLALTSÁGGAL. ERRE LENNE SZÜKSÉGED! MIVEL MUNKÁD VAN, HA JÓL EMLÉKSZEM, TEHÁT JÁRSZ EMBEREK KÖZÉ, SŐT BARÁTAID IS VANNAK, AKKOR CSAK EGY BAJOD LEHET, NINCS HOBBID! A FÉRFIAK NEM SZERETIK AZT A NŐT, AKI CSAK ÉRTÜK ÉL! AKI MÉGIS IGEN, AZ MÁR EGY SZADISTA DIKTÁTOR SZOKOTT LENNI. A FÉRFIAK, HA NORMÁLISAK, TUDJÁK, HOGY EGY NŐNEK HOBBI KELL, SAJÁT NŐCIS TÁRSASÁGI ÉLET IS, UGYANÚGY,AHOGYA FÉRFIAKNAK IS!
Ja, és mikor táncoltál, vagy táncoltatok együtt utoljára? Zenét hallgatsz? A zene a legjobb, és a tánc, terápiának! Közös programotok mennyi van? Mert gyanús, hogy semmi vagy alig! Többet kell együtt kikapcsolódnotok!
Egyébként Rhett Buttler is azért betegesen féltékeny az Elfújta a szélben, mert eleve úgy választotta ki feleségül a nőt, hogy azért te, mert olyan vagy, mint én! Olyan “romlott”, renitens. A túl hasonló párok mindig betegesen féltékenyek, legalábbis az egyik fél, az, aki képtelen megszeretni a másikat. Az Elfújta a szélben a nő képes, de a férfi nem, a férfi végül elhagyja. De tény, hogy alapvetően sose kellett volna összeházasodniuk, mert túl egyformák voltak, és másba is voltak szerelmesek, csak a férfi elfojtotta (szokás szerint, mert túl jónak tartotta magához a másik nőt). A felesége viszont mégis képes volt megszeretni, mert őt visszautasította a másik férfi. Van, hogy egy csillagjegyben születtek a hasonló párok, nagy hiba így házasodni! Nem tudnak egymáson segíteni a hasonlóak!
Az ésszel hozott döntés párkapcsolatban nárcizmus, azaz csak a hasonlóban bízik, eleinte, mert azt hiszi ismeri, belelát a fejébe, de később már épp ez megy az agyára, hogy belelát!
Butler helyesen, bocsánat.
Aranyom, amit művelsz, úgy hívják: lelkiterror. Ezzel a betegséggel nemcsak magad, de a környezeted is károsítod. Remélem, ennek az őrületnek nem az lett a vége, mint ami szokott…