2010 január 21. | Szerző: F
Majd elfelejtettem írni: egy kedves úriember odajött hozzám, és megkérdezte, nincs – e kedvem elmenni vele este teázni. 🙂 (Hozzá kell tennem, az úri ember nagyon jóképű volt). Én pedig büszkén mondtam, hogy van párom…. 🙂
“Zárkozottan, egymagában,
Büszke vára csarnokán
Élt egy gőgös gróf kisasszony
Réges-réges hajdanán.
Búsult érte reménytelenül
Büszke, szép levente, száz!
Néha kilovagolt egyedül
Vele senki csak egy lovász.
Messze gitár szava pengő
Bús szerelem dala zengül
Plim, plim, plim, plim, plim, plim, plim!
És a fiú szeme oly esengő.
Tündérkirálynő légy a párom!
Szállj le, szállj le pille szárnyon!
Hajadból összeszőt arany sugáron!
Nézlek, csodállak áhitattal!
Ó ne hagyj el! Vígy magaddal
Felhők fölé vagy föld alá!
Követlek én akárhová!
Tündérkirálynő légy a párom
Szállj le, szállj le pille szárnyon,
ó szállj le hát, fénylőn fehéren
Szállj le a szívemre állmaim szerelme!
Szállj, szállj, szállj!
Künn az erdő sűrüjében,
Őzikéknek rejtekén
Kéz a kézben mendegéltek
A leány s a legény.
Harmat ragyog a falevelen
Illatozik a virág!
És a szívük csupa szerelem,
csupa kéj, csupa boldogság!
Messze gitár szava pengő
Bús szerelem dala zengül
Plim, plim, plim, plim, plim, plim, plim!
És a fiú szeme oly esengő.
Tündérkirálynő légy a párom!
Szállj le, szállj le pille szárnyon!
Hajdből összeszőt arany sugáron!
Nézlek, csodállak áhitattal!
Ó ne hagyj el! Vígy magaddal
Felhők fölé vagy föld alá!
Követlek én akárhová!
Tündérkirálynő légy a párom
Szállj le, szállj le pille szárnyon,
ó szállj le hát, fénylőn fehéren
Szállj le a szívemre álmaim szerelme!
Szállj, szállj, szállj!”
(http://www.youtube.com/watch?v=guksZ4D4LHY
http://www.youtube.com/watch?v=eV8s-I7nW3g&feature=related )
2010 január 21. | Szerző: F
Sziasztok!
Klotildmatild (Lilána, nagyon szép neved van), köszönöm a tanácsot, de nem fogok menni. Úgy érzem, amit elvártam, nem féltékenységen alapul, hanem egy teljesen alapvető dolog, ha két ember össz-vissz már több, mint egy héten át, annyira látja egymást, mint mi.
Ma reggel értem haza a munkából, ő majdnem akkor indult, de még picit feküdtünk egymás mellett az ágyban átölelve. Mondtam neki, hogy hiányzik. Mondja, de itt vagyok melletted. Mondtam, hogy tudom, de mostanában keveset vagyunk együtt. Mondta, hogy ő is tudja, és jól magához szorított.
Sajnos a munkaidőnk beosztása eltérő, így van, hogy alig látjuk egymást, annak ellenére, hogy együtt élünk.
Ma szabadnapos vagyok, de ő ugye dolgozik. Holnap én is már dolgozok, este fogok hazaérni. Vacsora, fürdés, és már dőlök is be az ágyba, mert szombaton reggel 7-kor kelünk, hogy ne délután érjünk haza. Hétvégét szintén nem töltjük együtt, mert megyünk haza a családokhoz (külön-külön).
Ha az elejéről kezdted olvasni a blogot: hát igen… nincs több hozzáfűzni valóm.
Érzem magamon, magamban, hogy az első bejegyzésem óta bizony változtattam, ezáltal változtam. Nem nagy dolgokra kell gondolni. De úgy érzem. így sikerülhet. És tudom, hogy menni fog, tudom, hogyha nagyon akarom véghez viszem. Nagyon akarom. Nem véletlenül kezdtem vele.
Nem kell pszichológus. Vagyis jobban belegondolva, lehet, hogy kellene, de már nem a féltékenység legyőzésében, hanem a gyorsabb gyógyulás érdekében. Vgay lehet mélyebben van bennem ez a dolog, mint én hinném? Mert ez is megeshet. Amúgy nem hinném, hogy menni fogok. Tudom, hogy miért vagyok féltékeny, és hajaj messze nem tudtok mindent, de talán jobb is. Fogalmazzunk úgy: valamilyen szinten megérdemlem a mostani állapotomat. Azt kaptam vissza az élettől, amit én is adtam az életnek. Talán egyszer, leírom a kerek történetet, hogy megértsetek teljes mértékben. Vagyis nem is engem kell megérteni, hanem a szituációt.
Messze nem vagyok még “gyógyult”, de elkezdődött valami. Ezt a valamit saját erőből kezdtem el, nem véletlenül született ez a blog, és persze messze nem feledhető el a hozzászólók segítsége. A legnagyobb hatást Nemféltékeny érte el nálam, és persze állandó olvasóm, Madár ellátott jó pár tanáccsal (könyvvel 🙂 )
Írtam egy könyvről, amiben vannak úgy nevezett gyakorlatok. Ott írták, hogy vegyek egy naplót, és írjak fel mindent, szó szerint mindent. Lehet, ha azt elkezdem, a blogírás befejeződik. Még nem döntöttem el pontosan, mert felesleges lenne ide írnom, ha oda is írok. Még meglátom.
Igazából arra gondoltam, hogy tudom, nagyon sok sorstársam van: nő, férfi egyaránt, akik ugyanúgy belül tépelődnek, kattog az agyuk, és nem tudják, hogyan változtassanak. Látva a nézettséget is (nem az elejétől fogva van a látogató számláló, de ugye megvan bejegyzésenként is a nézettség). Talán miattuk folytatom az írást, másolok majd át a naplóból gondolatokat, hogy tudják: ha valamit tényleg igazán akarnak (pl.: a zöld szemű szörny legyőzése, akár fogyás, akár valami új dolog tanulása… folytathatnám a sort a végtelenségig), véghez lehet vinni, legyen az bármi. Akaraterő, és elszántság. Ez a két kulcsszó. Jelenesetemben még a tudatos gondolatelterelés…
Köszönöm, hogy írtatok, maradjatok hű olvasóim továbbra is, és írjatok, hiszen nagyon sokat lehet tanulni egymástól.
Ui.: Azon gondolkodok, hogy nyitok egy főzőblogot…
“Nagyon” jó…
2010 január 19. | Szerző: F
Kint ülök a konyhában és tvzek.. egyedül…
Összevesztünk. Vagy nem is tudom.
Pedig jönni akartam dicsekedni, sőt, el is dicsekszek vele, de most valahogy nem tudok erre a jóra gondolni az elmúlt fél óra miatt..
Ugye, elkezdtem magamat, a gondolataimat megváltoztatni, és be kell, hogy lássam, nagyon jól haladok (haladtam?). El sem tudtam képzelni, hogy saját magamat boldoggá tudom tenni a gondalataimmal, minden más nélkül. Értsd: nem azt tett boldoggá, hogy veszek valamit, egy jó dflm, egy jó könyv, hanem ÉN boldoggá tettem SAJÁT MAGAMAT a GONDOLATAIMMAL!!!! Ez lehet másnál nem nagy szó, de nálam… hatalamas 🙂 Olyan érzésem volt, amit magamnak még soha nem okoztam: boldog voltam, ami átjárta az összes porcikámat, boldog voltam, hogy saját magamnak boldogságot tudtam okozni, képes voltam a saját gondolataimat úgy megváltoztatni, hogy boldoggá tudjam tenni magam. Ez volt, ha jól emlékszem tegnap előtt talán.
Most meg: amióta elkezdtem dolgozni, alig látjuk a párommal egymást… A gondom az, hogy neki most minden más fontosabb lett, mint én. Körülbelül minden este annyira találkoztunk, ameddig felszedett autóval, megvacsiztunk, és ennyi. Mentem fürdeni, aztán az ágyba, ő pedig tanult, mert vizsgája volt. Ezzel nincs is gond, megértem. Sikerült amúgy a vizsgája, vettem is neki könyvet, nagyon örült neki 🙂 A gondok most már kb. úgy 45 perce kezdődtek. Ma lett volna este időnk egymásra, mert neki már nem kell tanulnia, én holnap csak estére megyek dolgozni, mert leltározás lesz. Azt hittem lesz bújás, szeretgetés, ő már nem is tudom mióta nem okozott nekem szexuális értelemben örömöt. Feküdtünk a nappaliban, össze voltunk bújva, kérdezi mennyi az idő, mert megy focit nézni. Este 10-kor a foci fontosabb, minthogy végre együtt töltsünk nyugodtan egy kis időt, amikor ő is tudjs, hogy kevesidő jut egymára mostanában, hiszen ő mondta nekem…Természetesen rosszul esett, annak ellenére, hogy én is szeretem a focit, mindig együtt nézzük, de nem hiszem el, hogy nem lehet kihagyni most az egyszer.
Hát ennyit az estéről…
ui.: nem mellesleg nagyon kívánom, testileg, lelkileg egyaránt….
Madár, később reagálok, ha nem gond, arra, amit írtál.
2010 január 14. | Szerző: F
Maradtam…. de gondolom ezt nem volt nehéz kitalálni. Elhatároztam magam, tényleg- Átgondoltam, hogy is kellene ezt elkezdeni.
Mi okozza számomra a legfőbb problémát? A gondolataim. Hát itt kezdtem el.
Van egy könyvem, egy nagyon jó könyvem. Legalábbis nagyon sok olvasói véleményt olvastam róla, mielőtt megvettem, és csak pozitívak voltak. Vannak benne gyakorlatok, és sok-sok okosság.
A mai nap jól telt. Tereltem a gondolataimat tudatosan. Ezt másképp tényleg nem lehet csinálni. Hogy kell ezt elképzelni? Nézzünk egy példát: ha elkezdek rosszra gondolni, és mielőtt belemerülnék, pont az ellenkezőjét gondolom annak, amit képzeltem. Vagyis csak csupa jó dolgot. A könyv írja, hogy ha az elménk ellenkezne, és feladná, ne foglalkozzunk vele. Meg kell küzdenünk saját magunkkal.
Az első nap én kontra féltékeny én: 1:0 🙂 Örülök neki, és remélem az én számom csak nőni fog! Igaz, ez csak a képzeletbeli első nap volt, és mindig az a legkönnyebb. Részletesen beszámolok majd a többi napról is, és tudom, ha igazán akarom, és megteszek mindent érte. akkor sokkal jobb is lesz!
Ahogy az egyik kedvenc filmemben van:
„Garantáltan lesznek nehéz időszakok,
és garantáltan lesz olyan, hogy egyikőnk vagy mindketten ki akarunk szállni.
De garantálom, hogy ha nem kérem, hogy légy az enyém,
azt életem végéig bánni fogom, mert a szívem mélyén érzem, hogy te vagy az igazi!”
„Boldoggá az tehet, aki boldogtalanná is.”
2010 január 12. | Szerző: F
Úgy érzed sok küzdőszellem van bennem? Én nem… küzdök? Inkább csak vergődök…
Ismételten bizalmatlan vagyok, vagyis folyamatosan az, de most megint van egy ok, hogy magamba fordulhassak…
Vajon mennyire szerethetem őt? (költöi kérdés) Csak mert a viselkedésem alapján…
Próbálom külső szemmel nézni magam: ki akarna hazajönni hozzám? Senki. Mert nem kell a felesleges rossz kedv, a lehangoltságom, és annak se jó, akiben nem bízok, szomorúnak lát, tudja, hogy folyton bizalmatlan vagyok….mert így ő sem érzi jól magát mellettem.
Tudom, hogy a (saját) változás a kulcs az egészhez.
Klotild! Nem tudom, mikor tudok benézni hozzád, de benézek mindenképpen.
Jobb lesz? Na jó, nem írom azt, hogy mikor és hogyan… helyette azt írom: igen, tudom, hogy jobb lesz, sőt már jobb is. Kezdek racionálisan gondolkozni, nem a féltékeny felemmel. Igaz nem régóta, úgy kb pár órája, de valahol, valahogy el kell kezdeni. Végzett a párom a fürdéssel, úgyhogy lépek. Jó éjszakát!
Bizami kérdés?
2010 január 12. | Szerző: F
Gizike! (megmosolyogtatott a neved 🙂 ne vedd sértésnek) Hogy akarom megoldani? Úgy, hogy magamban kezdek bízni. Ez elég összetett egy dolog: szerintem addig senki nem képes másban bízni, míg magában nem bízik.
Ha én magamra húzok egy elméletet, akkor automatikusan az összes hozzám közeledő emberre is ráhúzom. Egy példa: nem érzem magam szerethetőnek. Ha valaki közeledik felém, nem azt feltételezem róla, hogy azért közeledik felém, mert meg akar ismerni, kedvesnek tart, szerethetőnek (pedig valójában mégis így van), hanem azért, mert azt hiszem, hátsó szándéka van, ki akar használni stb.
Kérdések és válaszok, avagy minden rajtunk múlik, de miért ilyen nehéz?
2010 január 12. | Szerző: F
Tegnap este már nem volt jó kztünk a hangulat. Érezte, hogy valami nem jó. Már az ágyban feküdtünk, lekapcsolt villanynál, mikor rákérdeztem, fent van -e még. Válaszolt, hogy igen. Felkapcsoltam a lámpát, odafordultam hozzá, és mondtam nek, hogy: az a prooblémám, hogy úgy érzem, annyira bizalmatlan vagyok, hogy nincs értelme együtt lenni. Nem beszéltünk sokat, mert elég késő volt, ő pedig elég fáradt.
Reggel, vagyis úgy kb. fél órája elkezdtem összepakolni a holmimat. Kérdezte, hogy elmegyek, visszakérdeztem, miért maradjak? Erre ő: mert szeretjük egymást, erre én: de nem bízok benned. Errő: magadban bízz, és úgy tudsz bennem is, erre én: már nincs erőm hozzá…Kérdezi, mással másabb lenne, azt mondtam, nem…
Megint mást súg a szívem, mást az eszem: az eszem azt mondja, hogy ha elmegyek, akkor sokkal hamarabb rendbe tudnám hozni magam, meggyógyulnék testileg is. A szívem pedig azt súgja, még egy ilyen férfit nem találsz, és nem szeretném elhagyni.
De jó, hogy nincs még egy “harmadik”, aki osztaná a “jó” tanácsokat.
Érdekes, hogy a nélküle való életbe sokkal jobban bele tudom képzelni magam, mint az együttlevésben. Rájöttem, hogy miért: egyedül könnnyebb lenne, akkor nem kéne küzdenem senkiért, és semmiért, maximum csak magamért. Most pedig küzdök vele (belül), és küzdök magammal (belül), pedig most is csak magammal kéne bajlódnom, nem vele.
Szerdán megyek dolgozni, már most nincs kedvem, ilyen hangulatban.
Neki se volt ma kedve menni dolgozni, állt, és ölelt, simogatta az arcomat, én szóltam neki, hogy menjen dolgozni, mert elkésik, hát el is fog késni. Igazából az ő részéről azt nem értem, hogy miért csak akkor tud ilyen lenni, ha érzi, elveszít, a hétköznapokon miért nem? És én? Miért nem tudok odaadó lenni, és csak akkor észbe kapni, mikor ez van? Ezt úgy értem, hogy én sem szeretném elveszíteni, és magamban megígérek mindent, hogy így és úgy változtatok, de ez egy hétig, ha kitart… lehetett itt tapasztalni, aki olvasott.
Csinálok egy nagy bögre teát, és … és …. még kérdéses, mi, hogy lesz.
Tegnap ezt az egészet az autóülés váltotta ki, és persze feljött minden régmúlt dolog bennem. Tudom igazából, mi a probléma: túl hamar feladom, és minden erőfeszítés nélkül bízni szeretnék. Úgy érzem, az lenne a legkönnyebb megoldás, ha fognám összepakolnám az összes holmimat, és elmennék. Igaz, ezzel a probléma nem oldódna meg, csak ez lenne az egyszerűbb, ezért választanám ezt.
Madár! Köszönöm a tanácsot, leülök, és átgondolom, de tudom, megint hova lyukadok ki: az ész és a szív is mást mond. Ha a szívemre hallgatok, egy hétig megint minden maga a gyönyör lesz, és kezdődik az egész előről. Ha az eszemre, akkor pedig elveszítem őt, és csalódok magamban, hogy ilyen könnyen feladom. Igaz, most is csalódott vagyok magam miatt, hogy ennyire nincs kitartásom. Tegnapig úgy éreztem nincs erőm, most megint érzek erőt, de vajon meddig tart ki? Igazából tudom is a kérdésemre a választ: ameddig én akarom, addig fog kitartani, mert rajtam múlik minden. Ez így leírva olyan könnyű, de megvalósítani, borzasztó nehéz….
2010 január 11. | Szerző: F
” Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de az attól még nem lesz rossz kapcsolat. Rossz csak akkor lesz, ha a felek úgy döntenek, hogy nem oldják meg a benne lévő problémákat, és hagyják, hogy a probléma uralkodjon el rajtuk és a napi kommunikációjukon….”
Megint jelek… ülés a kocsiban, túl sok foci időpont…. most érzem magam késznek arra, hogy szakítsak… A fenti idézet meg…. rátaláltam, jel lenne? Minden jel? Mi a helyes jel?
ÚJ újévi fogadalom
2010 január 9. | Szerző: F
Ha túlságosan másokkal foglalkozunk, nem jut idő magunkra. Ezt most hallottam a tv-ben.
Oké. Túlságosan a párommal foglalkozok? Valószínű. Csak rossz az érzés, hogy tesz valamit, ami elméletileg az ő dolga, de ha kihatással van rám, az már az én dolgom is úgy érzem.
Foglalkozzak magammal? Oké. De hogy ne gondoljak a múltra? Egyszerűen igaz? Egyszerűen nem gondolok rá… vicces…Törlöm az újévi fogadalmi listámat, és az lesz az újévi fogadalmam, hogy magammal törődök. Ez nehéz. Hogy tudnék magammal törődni, amikor párkapcsolatban vagyok? Bármit teszek az kihatással van rá is, és fordítva is igaz. Ő bármit tesz, az rám is kihatással van?
Be kéne vennem a képzeletbeli leszarom kapszulát? Nekem ez nem megy. Itt ülök egy szál törölközőben, a fejemen is egy, mert meg szerettem volna lepni, hogy csinos várom haza… Nem vagyok az a fajta ember, aki tud mosolyogni, ha problémája van, rajtam egyből meglátszik, ha valami nem oké.
Van egy parfatáblánk, azon van egy olyan tábla rész, amire lehet írni, felírta rá: Szeretlek Édesem. Más nap, pedig, hogy legyen szép napom.
….. Magammal kell(ene) ennyit foglalkoznom, ahelyett, hogy folyton rá koncentrálok. Azt hiszem, a lelkem akkor nyugodna meg, ha tényleg megcsalna, és lenne rá “bizonyíték”. Akkor el tudnám hagyni. Fogalmam sincs, hogy kell magammal foglalkozni. Úristen, mennyire durva ezt leírni. Nem tudok magammal foglalkozni. Szeretnék magammal foglalkozni. Csinálok egy bögre teát, és meglátom…
2010 február 8. | Szerző: F
Ültem a gép előtt, pár percig merengtem, hogy írjak vagy ne.
Mi változott azóta, hogy nem írtam? Már tudom, mit akarok, és tudom, mi hiányzik. A naplót folyamatosan írom 🙂 Tegnap az volt a feladatom ,hogy írjak össze mindent, amit szeretek magamban. 27 dolgot sikerült összeírnom, azért az nem rossz!
Aztán csináltam egy kis táblázatot: első oszlop szeretem, második oszlop nem szeretem, harmadik oszlop vegyes érzéseim vannak. Ide szintén írni kellett, hogy mi zajlk velem egy héten keresztül, gondoljam át, és csoportosítsam a megadottak szerint. Ami a nem szeretem oszlopba került, azon változtatni kell, ami pedig a vegyes érzések közé, azt iktassam ki az életemből, mert nem véletlen a bizonytalanság. A párkapcsolatom is ebbe az oszlopba került…
Tényleg tudom, hogy mit szeretnék, már a páromnak is mondtam. Nem örült neki.
Vajon önzőség -e az, ha a saját életemet választom a párkapcsolati élet helyett? Önzőség az, ha saját magammal akarok törődni, és nem akarok máshoz alkalmazkodva élni? Mi van, ha most jöttem rá, hogy alig foglalkoztam magammal, túl gyors döntéseket hoztam, és azok nem olyanok, amiket valóban akartam? Mi van, ha rájöttem, milyen jónak lenni magamhoz, szeretni magamat, és ez ráébresztett arra, hogy nem is kell nekem párkapcsolat… ? Hogy egyszerűen van élet a férfin is túl, csak rá kell döbbeni, milyen az, amikor magammal foglalkozok? Amikor nem számít semmi, csak én, csak magamnak. Ez vajon önzőség?
Oldal ajánlása emailben
X